Éjszakai játék - az év eddigi legjobb vígjátéka [17.]
2018. július 03. írta: Filmflash

Éjszakai játék - az év eddigi legjobb vígjátéka [17.]

Néhány napja (június 30 -án) véget ért a 2018 -as esztendő első fele és ha filmes szempontból vonunk mérleget, akkor ennek a bizonyos hat hónapnak az egyik legjobb vígjátéka egyértelműen az Éjszakai játék (Game Night). A Jonathan Goldstein - John Francis Daley rendezőpáros által készített filmet főleg a sztori és a főszereplők teszi élvezetessé. Ami az előbbit illeti: akár elcsépeltnek is gondolhatnánk, hiszen az 1997 -es "Az ember aki túl keveset tudott" óta tudjuk, hogy a valóságot utánzó (reality játékokat produkáló) és a résztvevők által játéknak tekintett mégis véresen komoly sztorik eleve sikerre vannak ítélve. Erre ment rá szintén 1997 -ben David Fincher és Michael Douglas is, amikor valami hasonlóval próbálkoztak Játsz/ma címmel, zseniális thrillert készítve. Nos, bár az Éjszakai játék is ilyesmi alapszitura épül, valahogy működik a dolog, nem érezzük elcsépeltnek.

ejszakai_jatek.jpg

Az Éjszakai játék című filmben egy baráti társaság áll a középpontban, akik egyik szabad estéjükön afféle reality show -ra emlékeztető játékba kezdenek, elrablós, gyilkosos, "keressük meg a tettest" kivitelben egy erre szakosodott céget megbízva. El is indul a show, de egy ponton túl leesik a résztvevőknek: ez bizony egyáltalán nem játék, itt véresen komoly minden (szó szerint). Az egyik résztvevő, Brooks (Kyle Chandler) valódi bűnözők kezére kerül, mégpedig csempész múltja miatt. Testvére, Max (Jason Bateman) és felesége, Annie (Rachel McAdams) mindent elkövetnek kiszabadításáért, amiben segíti őket a kis baráti kör többi tagja is, például az igézően gyönyörű Michelle (Kylie Bunbury) és párja Kevin (Lamorne Morris). Ugyancsak melléjük áll a csodabogárként kezelt és kiközösített szomszéd is, Gary (Jesse Plemons), aki történetesen rendőr. 

A film számtalan fordulatot tartogat, melyek tényleg nem kiszámíthatóak és végig az van, hogy nem tudjuk ki áll a dolgok mögött. Persze lesz csattanó is, ami valódi meglepetés hoz. Élvezetesek és szórakoztatóak a kalandok, de igazából attól jó a film, hogy a szereplők önfeledten és élvezetből játszanak. Olyan az egész, mintha nézőkként mi is köztük lennénk és egy jó fejekből álló haveri galeriben múlatnánk az időnket. A jó vígjátékok receptjét sikerült tehát megragadnia a készítőknek: hiteles karakterekkel, szórakoztató kalandokkal és valódi poénokkal teli élvezetes sztori filmes megvalósítását kreálva. Elrepül a 100 perces játékidő és azon kapjuk magunkat, hogy tényleg élvezzük a sztorit. Nem hahotázunk ugyan teli szájjal, nem szakadunk meg a folytonos röhögéstől és nem az évszázad vígjátékát nézzük, mégis kitűnően szórakozunk.

ejszakai_jatek2.jpg

Az éjszakai játék egy könnyed, lendületes, helyzet-komikummal teli vígjáték, mely nagyszerű kikapcsolódást kínál mindenkinek, bár valódi célközönsége inkább a 25 felettiek rétege. Ha nagyon akarjuk még mondanivalót is találhatunk a történetben, a családalapítás előtt állóknak szóló bölcsességgel, mely így szól: "bár a fiatalság, mint életszakasz valóban tele van kalandokkal, de az igaz nagy kaland a család-alapítás ". A lényeget Jason Bateman mondja ki Rachel McAdamsnek, aki ebben a filmben is (épp 40 évesen) még mindig gyönyörű és szexis. 

A film nem okoz csalódást, bátran vállaljátok be, mert tényleg jókedvet csinál. És mi mást is várhatnánk egy jó vígjátéktól (de tényleg). Értékelésünk a szereplők önfeledt és szórakoztató játéka és a Bateman - McAdams páros miatt erős 4 csillag (80 százalék). 

csaillagok4.jpg

belyegkep_vegso.jpg

A film MAFAB adatlapja itt olvasható

2018.07.03.(21:06)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmflash.blog.hu/api/trackback/id/tr6714091501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periodista. 2018.07.04. 11:33:20

Fordulatos, vicces, szórakoztató ... nekem ez a három szó jut eszembe erről a filmről. Tetszett! Jó benne Jason Bateman és Rachel McAdams is. Látszik, hogy élvezték a forgatást.

Fortress_ 2018.07.04. 15:24:47

Nekem végig az volt az érzésem hogy a bátty, az elrabolt fickó áll az egész mögött, hogy az öccsét helyes útra terelje és megleckéztesse. Épp mint a Játsz/ma című filmben, csak épp vígjátékként.

Scriptor_ 2018.07.05. 10:39:21

Nekem is bejött ez a film, bár több kemény jelenetet és fekete humort elbírt volna. De végül is tetszett!

Versember · http://koncertez.blog.hu/ 2018.07.05. 10:39:27

Szerintem nagyon rossz volt, alig volt benne jó vicc és nagyon vontatott volt. Pedig marhára vártam a bemutató alapján.

Editor_ 2018.07.05. 23:17:26

A 2018-as év eddig nem kényeztetett el bennünket jó vígjátékokkal (max Partiállat, Valami Amerika 3), de az Éjszakai játék valóban egész szórakoztató lett.
süti beállítások módosítása