Egyértelműen sikernek tekinthető Denis Villeneuve 2015 -ös akcióthrillere, a mexikói drogbandák elleni küzdelemről szóló Sicario. A pozitív nézői fogadtatás annyira egyértelmű volt, hogy három évvel a premiert követően a készítők újabb rész leforgatásáról döntöttek, ezúttal azonban nem Villeneuve -vel, hanem Stefano Sollima közreműködésével. (A film nem régiben került a hazai mozikba.) A siker ezúttal sem maradt el, bár valamivel mérsékeltebb lett. Míg az eredeti epizód az IMDb -n 7,6 pontot ért el, addig a folytatás csak 7,3 -at. (A Rotten Tomatoes -on nagyobb a különbség, ott az első epizód 93% -os,  a második pedig 64% csupán.) Vajon mi az, ami miatt a téma ennyire izgatja az embereket?

A kérdésre adandó választ illetően: biztosat még a franchise producerei sem tudnak, de a filmes oldalak, blogok, közösségek visszajelzései és a kritikusi vélemények szerint a kétszeresen is rejtélyes világ (CIA + drogbandák) nyilvánosság elől elzárt belső működése az, ami kíváncsivá tesz mindenkit. Ehhez jön az első rész esetében egy érdekes rendezés, mely egy kívülálló szemével láttat mindent, lassan, fokozatosan beavatva bennünket bizonyos titkokba. (Legalábbis ez az érzetünk.) Olyan titokba például, hogy az USA drogellenes szervei milyen törvénytelen eszközöket alkalmaznak küzdelmükben.

A kívülálló, aki mindebbe belenézhet: Kate Macer (Emily Blunt), akit csak azért avatnak be, hogy később hihetően igazolja: minden törvényesen zajlott. Ő az, akivel a néző azonosul, ő a történet kulcsembere, hiszen szinte az ő szemével látjuk az eseményeket és szereplőket. Érzékeljük, hogy a mexikói (és Latin-amerikai) drogbandák elleni fellépésben több amerikai szervezet működik együtt: például a Pentagon (amerikai hadügyminisztérium), a CIA, az FBI, a Delta Force (különleges egységek) és a DEA (Drug Enforcement Administration), ám a leginkább rámenős ezek közül, az egészet koordináló CIA, mely egyben a leggátlástalanabb testület  is Amerika történetében. Nem riad vissza civilek életének kockáztatásától, bűnözők, bérgyilkosok alkalmazásától és teljesen törvénytelen akciók végrehajtásától sem. Ami az említett három tényezőt illeti: Kate mindegyikre lát példát, melyek fel is háborítják. 

A sicario (azaz bérgyilkos) nem más, mint egy kolumbiai hitman (Alejandró, Benicio Del Toro), aki korábban éppen hogy a Latin-amerikai drogbandáknak dolgozott, egészen addig, amíg személyes okokból (családja kivégzése) át nem állt a túloldalra (az Észak-amerikai gringókhoz). Nem lehet azonban kétséges számunkra, hogy "átállása" ideiglenes és csak a pillanatnyi érdekei vezérlik. Már önmagában Alejandro "alkalmazása" is tökéletesen törvénytelen, a CIA pedig még fegyvert is ad a kezébe, mondván: "írtsa csak a mexikóiakat, amíg Amerika ellenségeire irányítja fegyverét". (Az meg, hogy kiket ölt meg korábban, a kutyát sem érdekli.) 

Az első rész végigköveti Kate naivitásának fázisait és azt a folyamatot, melynek során rádöbben: a drog elleni harc valójában törvénytelenségek és mocskos húzások sokasága. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá teszi: csak így lehet hatékony ez a küzdelem. Ami a negatív kritikákat illeti: kicsit álságos Kate felháborodása, részint mert a drogellenes szervezeteknél dolgozva, tudnia kellett azért valamicskét ezekről a dolgokról, részint pedig rögtön a film elején vagy 30 hullát megtalálva felmerülhetett volna benne, hogy aki ilyesmire képes, az nem nagyon érdemel mást. Az is enyhén szólva visszás, hogy a nő az égvilágon semmit nem tesz le az asztalra, mégis végig eljátssza, hogy ő az erkölcsi ítélethozó, aki mérlegeli -- mégpedig felsőbbrendű, bűntelen és tiszta morális magasságokból -- kollégái visszaéléseit. Idegesítő, mert mégis mi alapján ítélkezik az, aki igazából, csak végignézi az akciókat, és sem a nyomozás, sem a bevetések terén nem csinál lósz*rt se. (Bocsánat a szóért.)

Villeneuve ügyesen bánik a hangokkal, fényekkel, látvány-effektek sokaságával, különösen a 14 perces éjszakai, alagút-rajtaütésnél, ahol a mély háttérhangok, a lemenő nap vöröses fénye és a mexikói sivatag éjszakai feketesége egyszerre keltenek misztikus és félelmetesen hatást a nézőben. A különleges alakulat -- Kate kényszerű asszisztálásával -- pedig eléri célját: a drogbáró színre lép, Alejandró pedig, profi sicarióként elintézi (családjával együtt). 

A második rész -- immár Kate (Emily Blunt) nélkül -- sokkal kevésbé foglalkozik álságos moralizálásokkal, ott a főszerep inkább az akcióké. Összességében a franchise valóban egy rejtélyes világot tár elénk: azt a hihetetlen harcot, mely nap mint nap folyik Amerika déli határai mentén és amelynek célja: visszaszorítani a terjeszkedő drogbandákat. Ez a küzdelem, azonban kábé olyan, mint vizet merni a lukas csónakból. MINDIG lesznek ugyanis ilyen drog kartellek, hiába győzik le egyiket, a másik után. Jelenleg a legerősebb Mexikóban a Sinaloa-kartell, mely annak ellenőre is a világ legveszélyesebb szervezete, hogy 2016 januárjában végleg elfogták vezetőjét, Joaquín Guzmánt (közismertebb nevén: El Chapot), majd 2017 májusában a kartell új főnökét, Dámasó López Núnezt is. A szervezetet jelenleg Ismael Zambada García (El Mayo) vezeti. Ő ma a legkeresettebb bűnöző az amerikai kontinensen.

El Chapo, aki Escobar óta a legnagyobb drogbáró volt (jobbra: a Sinaloa-kartell emblémája)

Ami a Sicario-filmek értékelését illeti, az első rész nálunk 4 csillagot érdemel (75-80%), a második pedig 3 -at (60%). Az elsőben a rendezés viszi feljebb a színvonalat, az a koncepció, mely fokozatosan avatja be a nézőt a drog-ellenes harc "titkaiba". A másodiknál ilyesmiből keveset kapunk, de jók az akciójelenetek és harc nyers valóságának bemutatása.

Ajánljuk mindkét filmet a téma iránt érdeklődőknek, hozzátéve, hogy csak azok válasszák "kikapcsolódásként", akik bírják a kegyetlenségeket és akik képesek helyén kezelni ezt a furcsa, embertelen világot.

A film MAFAB adatlapja itt olvasható

2018.07.30.(13:04)