Bosszúvágy (2017) - izgalmas akcióthriller tavalyról [21.]
2018. július 26. írta: Filmflash

Bosszúvágy (2017) - izgalmas akcióthriller tavalyról [21.]

A Bosszúvágy (Death Wish) a tavalyi esztendő sokat várt akcióthrillere, a 62 éves Bruce Willis és az 54 évesen is gyönyörű Elisabeth Shue játékával. A rendező Eli Roth, aki azóta nagy kedvencem, hogy 2009 -ben a Becstelen Brigantykban eljátszotta Donnie Donowitz őrmester, alias "Medve zsidó" szerepét. Roth később rendezett két felejthető filmet (az egyik a Kopp-kopp című horror, Keanu Reeves főszereplésével), majd jött a Bosszúvágy, mely végre komoly produkcióként lett siker az Államokban. Tegyük azért hozzá: mérsékelt siker, indokolatlan alábecsültséggel. A Bosszúvágy ugyanis egész jó lett.

bosszuvagy1.jpg

A sztori, ahogyan az egy Bosszúvágy-filmtől elvárható -- az 1974 -es Charls Bronson siker nyomdokain haladva -- a szeretteit elvesztő kisember bosszújáról szól. Ezúttal a "kisember" nem egy építész (mint a 74-es verzióban), hanem egy chicagói sebészorvos, Dr Paul Kersey (Bruce Willis). Az ő otthonát éri rablótámadás, amikor  a doki épp a kórházban dolgozik és csupán felesége, illetve gyönyörű (18 körüli) lánya, Jordan (Camila Morrone) van otthon. A brutális akció tragédiába torkollik, az orvos pedig összeomlik (teljesen érthető módon). A mély depresszióba kerülő sebész eleinte a rendőrség hatékony reakciójában bízik, abban reménykedve, hogy a tetteseket gyorsan elkapják majd és elnyerik méltó büntetésüket. Ám a chicagói rendőrség nem áll a helyzet magaslatán, a rablógyilkosok kézre kerítése egyre késik. Az orvos ekkor úgy dönt: maga fog gondoskodni a bosszúról. Fegyvert szerez és nekilát a feladatnak.

A Bosszúvágy egy nagyon jól megrendezett - bár sztorijában elcsépeltnek tűnő - film, mely az első perctől az utolsóig leköt bennünket. Roth mesterien adagolja ugyanis az "izgulni valót" mindig épp annyi nehézséget gördítve a főhős elé, aminek leküzdéséért a dokival együtt szurkolhatunk. Willis ragyogóan alakítja az átlagembert, ami üdítő változatosság tőle a sok kőkemény akcióhős eljátszása után. Ezúttal amatőrnek kell látszódnia, hiszen egy békés, külvárosi orvosként fogalma sincs az erőszakról, vagy akár csak a lőfegyverek használatáról. De megoldja és 62 éves korát meghazudtoló módon, férfias helytállással hozza a figurát. Hiteles például, ahogyan a bosszúhoz szükséges minden infót a netről gyűjt be (mint a kezdők és amatőrök általában) és ahogyan első fegyverével bénázik, majdnem elszúrva legelső "akcióját" is. 

Ami szerintem kiemelkedő a filmben, az a hihetőség és az, hogy a néző teljesen beleélheti magát a központi karakter helyzetébe. Ami gyengécske lett, az egy-két mozzanat, például az orvos lányának viselkedése édesanyja elvesztése után. (Azon "csiszolhattak" volna kicsit, hogy legalább nyomokban látszódjon rajta, hogy édesanyját mégis csak megölték.) Nagyon jó a befejezés is: a doki mesterien intézi úgy, hogy gyanú felett álljon, de azért elvégezze amit kell.

Jók az akciójelenetek, Roth nem esik a túlzások hibájába: nem is túl véresek és nem is túl limonádé-szerűek az egyes gyilkosságok, megtorló bevetések. A Bosszúvágy ügyesen bánik az élet és halál kérdésével is: tudtunkra adja, hogy néha igenis indokolt lehet az önbíráskodás, ugyanakkor egy hétköznapi férfi sorsán keresztül (aki szintén önmaga akar igazságot szolgáltatni, de pórul jár és megölik) bebizonyítja, hogy ennek nem lehet helye életünkben. Egyszerűbben fogalmazva: Dr Paul Kersey esete egészen kivételes, mások ne utánozzák. Itt azért nyilván sérül némileg a következetesség, de fogadjuk el: maga az alaptörténet labilis ezen a téren. 

Összességében a Bosszúvágy egy izgalmas, látványos, szórakoztató, sőt néhol elgondolkodtató akcióthriller, Bruce Willis remek alakításával. Nem az évszázad filmje, de nem is annak szánták. Ajánljuk akció-kedvelőknek és az átélhető sztorik szerelmeseinek. Értékelésünk: 4 csillag (75-80%).

csaillagok4.jpg

belyegkep_vegso.jpg

A film MAFAB adatlapja itt olvasható

2018.07.26.(23:15)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmflash.blog.hu/api/trackback/id/tr1214144413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2018.07.27. 15:16:19

Nekem tetszett a Bruce Willis féle Bosszúvágy, mert nem próbálták meg túltolni. A főszereplő doki egy esendő figura, hibákkal, amatőrködéssel, amihez viszont kellő ész és ravaszság is társul, így végül sorra levadássza felesége gyilkosait. Nekem bejött.
süti beállítások módosítása