Adolf Hitler az egyetemes történelem egyik legismertebb alakja, így nem véletlen, hogy személye a filmvilágot is megihlette. Számtalan film készült már a német diktátorról, akit szinte mindenki a nácizmussal, a fajgyűlölettel, az antiszemitizmussal, a holokauszttal és a második világháborúval azonosít. A legjobb Hitlerről szóló filmet 2003-ban készítette Christian Duguay, kanadai rendező "Hitler - A sátán felemelkedése" címmel. (Hitler: The Rise of Evil). A mű elemzése előtt érdemes pár gondolatot megfogalmazni a német diktátorról.
Adolf Hitler 1889-ben született Ausztriában, német állampolgár csak 1932-ben lett (Braunschweigben), mégpedig csak egy évvel hatalomra kerülése előtt. Alig 18 évesen a festészet felé fordult, ám a bécsi művészeti akadémia elutasította felvételét, így évekig egyszerű utcai festőként élt Bécsben, melyhez az anyagi hátteret korán elhunyt édesapjának öröksége biztosította. Még az első világháború előtt (24 évesen) hagyta el Ausztriát és költözött Németországba (Münchenbe). Itt sorozták be a német hadseregbe, ahol az I. világháború alatt kitüntetést (Vaskeresztet) és szemsérülést is szerzett (egy mustárgáz támadás során). Leszerelése után Münchenben élt, ahol a Reichswehr alkalmazta egyszerű besúgóként és feladata a kisebb helyi pártokról való jelentéstétel lett. Ezen működése közben ismerte meg a Német Munkáspártot, melynek ideológiája szimpatikus volt számára, így otthagyva a Reichswehrt, 1919 szeptemberében tagja lett a szervezetnek. Innentől Hitler célja két éven keresztül a pártvezetés megszerzése lett. Törekvéseit 1921 nyarán siker koronázta: ő lett a párt egyszemélyi vezére, azaz führere és rögtön át is nevezte a politikai tömörülést Nemzetiszocialista Német Munkáspártra. A Führer megszólítást önmagának innentől kezdve már kikövetelő Hitler az 1920-as évek elején alakította ki a náci párt arculatát, szimbólumrendszerét - a náci karlendítést, a horogkereszt átvételét, náci újság nyomtatását (Völkischer Beobachter) - mely folyamatban kulcsszerepet játszott egyik fő segítője és egyben barátja: Ernst Hanfstaengl (könyvkiadó és üzletember). A filmben Liev Schreiber alakítja. Bár 1923-ben Hitler első hatalomátvételi kísérlete elbukott ugyan (müncheni sörpuccs), egy éves börtönbüntetését követően megszerezte a német gyárosok és mágnások anyagi támogatását, majd óriási népszerűséget szerzett a német nép körében is. Adolf Hitler 1932 nyarán nyerte meg a választásokat a náci párt élén, majd 1933 január 30 -án Németország kancellárja lett.
Duguay filmje a gyermekkorától kíséri nyomon Adolf Hitler életét, kiemelve lélektelen családi körülményeit, szívtelen környezetét, mely egész fiatalságát áthatotta. A script és a rendezés remek érzékkel mutatják meg egy magába zárkózó, komplexusokkal teli fiatalember jellemét és metamorfózisát, melynek végeredménye egy gyűlölködő, kisebbségi érzésekkel teli új egyéniség megszületése lett. A német diktátort Robert Carlyle alakítja, aki első pillantásra nem tűnik éppen a Führer hasonmásának, ám játéka gyorsan meggyőz bennünket arról, hogy óriási tehetséggel képes megidézni Hitler egyéniségét. Carlyle a szerep előtt hosszasan tanulmányozta Hitler szónoklatait, mozdulatait, arc-, és kézjátékát, így a filmbeli jeleneteknél szinte tökéletes átéléssel tudta megjeleníteni a Führert. A The Rise of Evil egészen Hitler hatalomra kerüléséig mutatja be a Führer életét: láthatjuk egyszerű káplárként az első világháborúban (ahol egyébként futárszolgálatot látott el és egyik felettese egy zsidó származású tiszt volt), majd a háború után a Reichswehr besúgójaként a müncheni sörözőkben. A film bemutatja élete első komolyabb beszédét is egy akkor még szegényes létszámú, részegekkel teli teremben. Ugyanakkor tanúi lehetünk növekvő népszerűségének is, amit a mind gyarapodó számú hallgatósága szemléltet.
Óriási erénye a filmnek, hogy hétköznapi emberként jeleníti meg a Führert, aki kezdetben még bizonytalanságokkal teli és ügyetlen. Hanfstaengl magyarázza el neki például azt is, hogy ki kell találnia valamilyen jelképet pártja számára (ez lesz a horogkereszt), és markánsabb, jellegzetes megjelenést önmagának (ez meg a Hitler-bajusz), hogy mindezekkel karakteresebb konkurense lehessen, az akkor még népszerűbb kommunistáknak (akiknek ott volt már a vörös csillag és Lenin jellegzetes arca, mint hatásos szimbólum). Ugyanakkor az is világossá válik, hogy Hitler már ezekben a kezdeti időkben is erőszakos, kegyetlen, törtető és érzéketlen figura, hiszen legelső szónoklataiban is viszályt, sőt verekedéseket szít a kommunistákkal szemben és kezdetektől gyűlöletre uszít a zsidókkal kapcsolatban is, miközben még saját párttársait is kiszorítja a szervezetéből, ha útjába kerülnek.
Kiemelkedő pozitívum Duguay filmjében annak a kapcsolatrendszernek az ábrázolása Hitler körül, mely az emberek többsége számára nagyrészt ismeretlen (és a történelem tankönyvekben sem szerepel) és amely például Führert a Hanfstaenglhez és feleségéhez fűzte. Utóbbiba bele is szeret Hitler és börtönbe vetése előtt kis híján öngyilkos lesz az asszony lábainál. A nőt Julianna Margulies alakítja. Megismerjük a német diktátor egyéb nőügyeit is: például unokahúgához, féltestvérének lányához, az akkoriban csak 17 éves Gelihez kötődő beteges viszonyát. (A lány öngyilkos lesz a viszony elfajulásakor.)
Érdekessé teszi Hitler karrierjének bemutatását, azoknak a kulcsembereknek a szerepeltetése is, akik nagyban segítették előrejutását. Ilyen volt Hanfstaengl mellett Ernst Röhm, a szadista, homoszexuális SA vezér, akit a filmben Peter Stormare alakít (és akit később megölet a Führer, mert riválisává válik), Goebbels, akit Justin Salinger jelenít meg és Göring, akit Chris Larkin alakítása mutat meg. A film olyan apróságokra is odafigyel, mint az, hogy kezdetben mind Röhm, mind Göring magasan Hitler felett álltak, hisz míg előbbi elöljárója volt a Reichswehrben, utóbbi világháborús repülő-századosként óriási megbecsültségnek örvendett (az akkor még ismeretlen kiskatona Hitlerrel szemben). Különleges helyzetet mutat meg az a jelenet is, melyből kiderül, hogy kezdetben az irodalmi doktorátussal rendelkező Göbbels inkább kitúrni akart Hitlert a pártból, mint követni (csak idővel lett a Führer feltétlen híve.)
Kicsit furcsa, hogy a forgatókönyv súlytalanul kezeli Rudolf Hesst, pedig valójában a kezdetek kezdetén ő volt Hitler igazi jobbkeze és első számú helyettese a pártban. Hess szinte minden korabeli, 20-as években készült fotón, pártgyűlésen ott áll Hitler oldalán. Vastag szemöldökű, karakteres arca eltéveszthetetlen és jellegzetes "kelléke" volt minden náci párt-gyűlésnek. (A filmben egyébként James Babson játssza, aki egy ici-picit sem hasonlít a valódi Hessre.) Ugyancsak negatívum talán, hogy egyetlen szó sem esik Hitler másik nagy hatalmú főemberéről Heinrich Himmlerről, aki pedig 1925-től a mindenható SS vezére lett. A két említett alak marginálása a film egyetlen komolyabb hibája.
Ha már a negatívumokról esett szó: nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a rendezés egyáltalán nem törekedett arra, hogy az egyes valós történelmi figurákat alakító színészek hasonlítsanak valamelyest eredeti megfelelőikre. Ez leginkább Röhm és Hess esetében szembeötlő, ha ugyanis látta valaki őket archív képeken, rögtön észreveszi a feltűnő különbségeket. Ugyanakkor még náluk is elismerendő, hogy játékuk révén képesek megidézni karaktereiket. A Röhmöt alakító Peter Stormer például magas, erőteljes kiállásával kelt agresszív hatást, pedig az igazi Röhm inkább középtermetű és jellemzően húsos (kövérkés) típus volt. Mégis stimmel a hatás, mert egyformán rettegést kelt mindkettő.
Óriási elismerést érdemel a film, Fritz Gerlich alakjának megjelenítéséért. Az említett úriember ugyanis - mint újságíró és történész - a legelsők közt hívta fel az emberek figyelmet arra, hogy Adolf Hitler óriási veszélyt jelent az egész világra nézve. A Führer persze elhallgattatta (Dachauben ölték meg), de a 20-as évek végén és a 30-as évek elején Gerlich még rengeteg színvonalas cikkben tudta megvilágítani Hitler valós arcát. Alakja sajnos elsikkadt a történelem-tanításban (meg sem nagyon említik nevét az iskolákban), pedig a valódi újságírás és a politikai előrelátás egyik legnagyobb XX. századi alakja volt. Példája lehet bizonyíték arra, hogy időnként érdemes figyelni a kisebbségben lévő véleményekre és hangokra is, mert néha éppen ők azok, akik a tömegekkel szemben helyesen látják, vagy ítélik meg az önjelölt népvezéreket. A filmben Gerlichet Matthew Modine alakítja.
Kiemelendő még a nagy német történelmi alakok: Luddendorf és Hidenburg megjelenítései, akik mindketten idővel Hitler útjába kerültek. Ezt a film kitűnően mutatja meg. Előbb Ludendorff lesz terhes számára, akit csak felhasznál 1923-as puccskísérletéhez, majd Hindenburg, aki fél évig tagadja meg Hitlertől a kancellári kinevezést (kis cseh káplárnak nevezi a Führert). Ludendorffot Friedrich von Thun, Hindeburgot pedig Peter O'Toole alakítja (tegyük hozzá: zseniálisan).
Összességében A sátán felemelkedése egy kiemelkedően történet-hű, ragyogóan megrendezett történelmi dráma, mely olyan megjelenítésekkel és ábrázolásokkal mutatja meg Hitler jellemét és környezetét, melyek teljesen új és kevéssé ismert összefüggéseket tárnak fel a néző számára. A film alapján szélesíthető rálátásunk a nácizmus kialakulásának kezdeti szakaszára, a korabeli Németország helyzetére és a Führert segítő, illetve befolyásoló legfontosabb kulcsemberek jellemére is. Az alapos előkészítéssel megrendezett dráma árnyalja azt az összképet, melyet iskolai tanulmányainkból a korszakról és Hitlerről ismerünk. Filmként és történelmi anyagként is (házi értékelési rendszerünkben) erős 4,5 csillagra értékeljük.