Hobbs & Shaw halálos akciókban és iramban [29.]
2019. augusztus 10. írta: Filmflash

Hobbs & Shaw halálos akciókban és iramban [29.]

David Leitch a Deadpool 2 után nem sokáig ült a babérjain, rögtön újabb nagy vállalkozásba kezdett és idén nyárra elkészítette a 8 részesre bővült Halálos iramban sorozat új, spin-off fejezetét, a Hobbs & Shawt. A kétségtelenül látványos és akciódús rész két karaktert emel ki a franchise alakjai közül: a hetedik és nyolcadik rész óta ismert Deckard Shaw -t (Jason Statham) és az ötödik rész óta a sorozatban szereplő Luke Hobbs ügynököt (Dwayne Johnson).

hobbs_shaw0.jpg

Már a két figura is érdekes: Shaw egy dörzsölt alvilági nagymenő, aki vérprofin vezet, vérprofin verekszik és vérprofin tud beszólni bárkinek; Hobbs pedig egy tank, emberi testben, kőkemény igazságérzettel, hatalmas izmokkal és iszonyú kitartással (ha valakit üldözni kell). Most, ebben a részben mindketten egy oldalra kerülnek, vagyis össze kell fogniuk, hogy megmentsék a világot egy szörnyű vírustól, illetve egy emberfeletti erővel bíró, félig gép bűnözőtől, Brixtontól (Idris Elba), aki mellesleg Shaw eddig nem ismert húgát, Hattie -t (Vanessa Kirby) is fenyegeti. A sztoriról minimális spoilerrel elég ennyit tudni, a lényeg úgyis a látványban, a szövegekben és a film hangulatában van. Mert ez a film nem Dosztojevszkij vagy Gogol és nem is lesz az évszázad alkotása 8 Oscarral; csupán egy baromi látványos akció-orgia, jó szövegekkel és 100% -os kikapcsolódással. Nagyon jól tud esni egy fárasztó nap, vagy hét után egy kényelmes moziszékben ülve, légkondis teremben egy nagy adag popcorn, vagy nachos majszolása közben.

hobbs_shaw_plakat.jpg

Ami erényeit illeti - már az eddig említetteken túl - első helyre tenném a két pasast: Johnsont és Stathamet, akiknek egyszerűen jól áll ez a film. Láthatóan élvezték a forgatást (és az egész felhajtást), amit pedig az ember élvezettel csinál, az másokra is átragad. Pont ez a helyzet a Hobbs & Shaw -val is: egy jókedvű, pörgős látványfilm két öreg macsóval, akik odateszik magukat a forgatásokon. Statham amúgy a korosabb, ő most júliusban volt 52 (bár egy tízest letagadhatna), Johnson pedig májusban volt 47. De a formájukra nem lehet panasz: gyorsak, erősek, kigyúrtak és mindent bevállalnak.

A másik két főszereplő sem rossz: Vanessa Kirby szépsége és különleges kisugárzása már a Mission Impossible Fallout (6.) képkockáin feltűnhetett bárkinek, bár ott kevesebb szerepet kapott. Az egyetlen felróható kifogás ellene a vékonysága, de a 2018-as Tomb Raider óta tudjuk, hogy ez sem gond: ha Alicia Vikander lehetett Lara Croft (45 kilóval), akkor Vanessa Kirby is lehet Hattie Shaw. Vele kapcsolatban legtalálóbb mondat Dwayne Johnsontól hangzik el a filmben, amikor Stathamhez fordul, így szól: "túl szép ahhoz, hogy a húgod lehessen". De a tény, akkor is tény: szép a csaj (mondjuk a frizurája nagyon idegesítő, de ez már csak az én hülyeségem).

hobbs_shaw1.jpg

A főgonosz a 46 éves, 190 centis Idris Elba, akit korábban láthattunk már a Ragnarökben, a Hegyek közöttben, a Tűzgyűrűben és a Prometheusban is. Ezúttal is erősen van jelen a filmvásznon, arról már kevésbé tehet, hogy karaktere enyhén szólva is meseszerűen gagyi. Ezzel el is érkeztünk az első negatívumhoz: Brixton karakteréhez. Mivel a korábbi epizódokban Hobbs és Shaw alakját szinte legyőzhetetlenné tették, a készítők gondban voltak, mikor ellenfelet kerestek számukra. Ugyan ki lehet még Dwayne Johnsonnál is nagyobb és Stathamnél is gyorsabb? A megoldás: egy terminátorszerű alak, aki félig gép. Ultragagyi, de sajnos csak így lehetett Idris Elba egyenrangú ellenfele a szuper-párosnak.

Negatívum a történet több buktatója is, mint például az, hogy miként képes Hobbs bátyja arra, amire csak egy Nobel díjas tudós, nevezetesen, hogy kiszedje a vírushordozó mikrokapszulákat a csajból, miközben egy trópusi szigeten él egy szál ágyékkötőben. (Amúgy a Johnson bátyját az a Cliff Curtis játssza, aki mellesleg maori származású.) De nézzük inkább a pozitívumokat, hisz a mérleg szerintünk összességében inkább pozitív irányba billen: nagyon jók a dumák, a poénok, a bunyók és az autós üldözések. Az én szememben külön piros pont a készítők felé, hogy leütik Johnson szamoai származásának magas labdáját és a film utolsó harmadának helyszínét Szamoába helyezik. Nagyon élvezetesek a gyönyörű szigeten felvett jelenetek: Hobbs családjának megjelenítése (kitetovált nagy darab szamoaiak) a csodálatos táj és a tény, hogy a megjelenő gonoszok kézitusára kényszerülnek a helybeliekkel. Vannak persze meseszerű túlzások is, mint amikor a harci helikopter egy kamion miatt nem tud felszállni (mert hogy az lent tartja ... na persze). De mégis valahogy jó az egész, engem legalábbis magával ragadott.

hobbs_shaw2.jpg

Mindent egybevéve azt mondanám: a Hobbs & Shaw egy szórakoztató látványfilm, remek akciókkal és poénokkal, két jópofa fickó ökörködéseivel és óriási bunyókkal. Túl sok realitást ne keressünk benne és mélyenszántó gondolatokat se, ahogyan nagy ívű színészteljesítményeket is kár várni ettől az egésztől, mégis jó, mert kiválóan elszórakoztat bennünket 134 perce. Már ha képesek vagyunk elvonatkoztatni az előbb felsoroltaktól és jól akarjuk érezni magunkat. Értékelésünk 75%.

csillagok_3esfel.jpg

filmflash_kicsi_szeles.jpg

2019.08.10 (12:02)   

A bejegyzés trackback címe:

https://filmflash.blog.hu/api/trackback/id/tr5015003112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2019.08.10. 16:52:41

Nekem bejött ez a film. Főleg a végén a szamoai harc. Statham és Dwayne Johnson még mindig nagyon jók.

Arkadiai 2019.08.11. 13:38:07

@Athos_73: Pedig épp a szamoai jelenetekről olvastam a legtöbb kritikát. Bár én sem értem mi bajuk vele. Nekem is tetszett. Azt viszont én sem tudtam, hogy Dwayne Johnson szamoai.

Stavros. 2019.08.11. 14:22:42

@Con Troll: Dwayne Johnsonnak az anyukája polinéz. Bár Kaliforniában született, egy ideig az édesanyja családjánál élt, az Új-Zélandi Aucklandban.

Stavros. 2019.08.11. 14:25:51

@A Mester_: Mondjuk attól lehet szamoai gyökerű. Elképzelhető, hogy anyai felmenői Szamoáról költöztek Új-Zelandra.

A remete 2019.08.11. 22:58:09

Azért vannak benne hülyeségek is: mint Brixton motorja, mely mindig átalakul. Meg az is, hogy a fószer gerince robottá teszi az ipsét és előre látja a mozdulatokat (verekedéskor) ... stb. És az is, hogy egy harci helikopter lent tud tartani egy kamion (trailer nélkül). Sok ilyesmi van benne. Ugyanakkor tényleg jó az egész hangulata és jók a poénok is. ...pl Kurt Akuki. :-)))) .DDD

Torténetíró blog · tortenetiro.blog.hu 2019.08.12. 23:06:46

Tetszett. Főleg Statham. Még most is gyors.