A young adult regények filmes adaptációinak legfrissebbje egyelőre nem teljesít túl jól a jegypénztáraknál, noha én például a moziból kilépve elismerő és jóleső sóhajjal indultam kocsimhoz, arra gondolva: "na, ez elég király volt". Igen, vessetek meg, de én nagyon jól szórakoztam rajta és nekem special kifejezetten tetszett ez a gyors tempójú akció-fantasy. A sztori persze nem ragad bennünket az érzelmek szépirodalmi mélységeibe, de a "posztapokaliptikus steampunk" azért nagyon jól működik, (ütősen hat ránk) és egészen elvarázsol bennünket a forgatókönyv teremtette sajátos világ. Kapunk egy érdekes történetet, kapunk hősöket, szerelmet, önfeláldozást és mindenekelőtt egy hihetetlen látványvilágot, rengeteg pörgős akciójelenettel. Az biztos, hogy nem unatkozunk egyetlen percig sem, sőt befogadni is alig tudjuk azt a hihetetlenül gazdag szín és forma kavalkádot, amivel a tehetséges új-zélandi rendező, Christian Rivers ajándékoz meg bennünket 128 percben.
A Ragadozó városok nem akar több lenni annál, mint ami: látványfilm, de annak elsőosztályú. Egy kezdő rendező és fiatal, kezdő színészek csapatának őszinte "munkája", egyediséggel, különleges, inger-gazdag képi világgal, élvezetes, pörgős rendezéssel "megfűszerezve". Bevallom: számomra megérte kiperkálni a mozijegy árát, mert engem elvarázsolt mindaz, amit a filmvásznon láttam.
Innentől spoiler alert! (Az utolsó előtti képig)
A történet szerint messze a távoli jövőben járunk: a világ lakossága különböző telepeken él (elzárt vidékeken, levegőben, falak mögött) vagy úgynevezett gördülő városokban tengődik. Ezek a városok hatalmas, lánctalpakon vándorló épületegyüttesek, melyek egy része feldolgozó üzemként működik, másik része pedig kereskedő telepekként vagy úgynevezett ragadozó városokként tartja fenn önmagát. A ragadozó városok élelem-, üzemanyag vagy más erőforrások megszerzése reményében tesznek meg nagy távolságokat a kontinensen (Európában), miközben az útjukba kerülő kisebb városokat egyszerűen bekebelezik. A Föld legnagyobb és legveszélyesebb ragadozó városa London, mely a film cselekményének is középpontjában áll.
Londonban él Tom Natsworthy (Robert Sheehan) mégpedig a város szegényebbjei közt, de fontos feladatot ellátva: a megszerzett zsákmánytárgyak átvizsgálása a feladata, hogy a történelmi jelentőségű eszközöket megmentse a megsemmisítéstől. Baráti kapcsolatokat ápol a város egyik fontos vezetőjének, Thaddeus Valentine -nak (Hugo Weaving) a lányával, a gyönyörű Katherine -nel (Leila George). Thaddeus azonban gyanús módon viselkedik: a város főépületében titokzatos fegyvert épít és áldozatává válik egy fiatal lány bosszútámadásának is, aki egy bekebelezett városból kerül Londonba. A Thaddeusra késsel rontó Hester Shaw (Hera Hilmar) azt állítja: a férfi megölte édesanyját. A Londont uraló Thaddeus megszabadul a lánytól, sőt a vele beszélő (szavainak hitelt adó) Tomot is letaszítja a mozgó város széléről. Innentől az események különös fordulatot vesznek: a két fiatal a pusztában vándorol, majd emberkereskedő fogságába kerül, végül a Londont (és Thaddeust) megfékezni akaró "jófiúk" táborába kerül. Itt kapcsolódik a sztoriba a film egyetlen alacsony nívójú (és felesleges) figurája, az élő halott (félig zombi - félig robot) Sikoly, aki Hestert akarja megölni. Később derül ki: ő nevelte fel a lányt, aki megszökött tőle. Szerencsére a script gyorsan megszabadul Sikoly alakjától, miután átadja a lány valódi édesanyjától nála örzött különleges megszakítót, a gonosz Thaddeusz fegyverének ellenszerét.
A film utolsó harmada már a harcról szól: a jók tábora összefog, hogy megakadályozzák Thaddeuszt abban, hogy a gyorsan mozgó és tömegpusztító fegyverrel ellátott Londonnal megtámadja és lerombolja az utolsó még szabad várost, mely egy hatalmas fal mögött élt eddig biztonságban. A jók táborának tagja Anna Fang (Jihae Kim) és Thaddeusz lánya, Khaterine is. Közös erővel és a város repülőivel végül győz az igazság: Thaddeuszt megállítják.
A Ragadozó városok szereplőgárdája egyértelműen elismerést érdemel: Hugo Weaving hihetően alakítja a főgonoszt, a szerelmespárt megjelenítő Hera Hilmar és Robert Sheehan pedig új reménységek a kalandfilmek, fantasyk világában. Előbbi egy 30 éves izlandi szépség, utóbbi pedig egy Írországban született "jófiú" emlékezetes kisugárzással. Kiemelném még a nagyon csinos Leila George -ot (aki egyébként Vincent D'Onofrio és Greta Scacchi lánya). Tetszetős a forgatókönyv és profi a rendezés is, Rivers gyors tempót diktálva vezeti végig a nézőt az eseményeken.
Ami talán negatív kritika részünkről, hogy túl sok a kihagyott lehetőség a filmben. Ide sorolható, hogy a script keveset foglalkozik a főszereplők előéletével, Tomról például alig tudunk meg valamit. A másik, hogy Rivers nem "tesz" túl sok érzelmet a legfontosabb karakterek kapcsolataiba: Hester és Tom még csak meg sem csókolják egymást az egész film alatt és a másik bimbózó kapcsolat: Katherine - Bevis közt sem alakul semmi az égvilágon. (Pedig dobna az egészen egy kis romantika.) A "jófiúk" csapatának tagjait is jobban bemutathatták volna, például a szürreális zombi-robotra fordított játékidő helyett. A kevéske érzelmi szál közül a legfőbb, Anna és Hester kapcsolatáról szól (a távol-keleti nő ismerte Hester anyját és védelmezni próbálja Hestert is), illetve furcsa módon a zombi-droid és Hester viszonya sorolható még ide, mely már-már groteszk abszurditással teljesedik ki előbbi halálával.
Posztom legvégén nem bírom ki, hogy ne tegyek említést a bennem felmerülő: Star Wars - Ragadozó városok párhuzamról. Az analógia, mely a film végére alakult ki bennem, több forrásból is táplálkozik: ott van például a főgonosz (uralkodó) sötét múltjával, melyben egykoron jó volt, a gördülő gonosz-város, tömegpusztító fegyverével (Halálcsillag) és a lázadók csapata (felkelők), illetve hőseik: Han és Leia, akarom mondani: Tom és Hester, a sejtelmes családi titokkal, a már-már itt is felhangzó "'I am your father" szöveggel (vajon Thaddeusz lánya Hester?) De mondhatnám még a felhővárost (Birodalom visszavágban ugyanúgy, mint itt) és a záró jelenetet is, melyben a lázadó jók csapat repülőkkel támadja a Halálcsillagot, akarom mondani Londont és mit ad isten itt is egy pilóta (Tom) viszi be a döntő lövést, ami megsemmisíti a tömegpusztító fegyvert.
Szóval vannak párhuzamok, de nem baj, mert a film így is megmarad egyedinek. A Mortal Engines egy kimondottan klassz film, de leginkább azoknak való, akik megőrizték gyermeki énjüket és fantáziájuk is megmaradt felnőtt éveikre, továbbá azoknak, akik igazi szórakozásra vágynak és készek elmerülni egy fantasy-mese hihetetlen látványorgiájában. Értékelésem erős 80%, a tanácsom pedig: bátran vállaljátok be, mert valódi flash szórakozás!
2018.12.28.(19:31)