Mennyit ér az Oscar, mi a valódi értéke? [7.]
2018. január 28. írta: Filmflash

Mennyit ér az Oscar, mi a valódi értéke? [7.]

A legnagyobb filmes elismerést jelentő arany szobrocskák értékét három módon is lehet mérni: magának a szobornak az értékével, a díj odaítélésével nyert bevétel és honorárium növekedésével és a díjak valódi művészeti értékével (azzal a garanciával, hogy amelyik film ezt megkapja, az valóban értékes e?).

oscar.jpg

A jelenleg összesen 6200 ezer tagot számláló amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) minden évben 24 filmes kategóriát vizsgálva adja át az Oscarokat, egy-egy 34,3 centis, arannyal bevont szobrocska formájában. (Legelső alkalommal 1929 május 16 -án adták át, akkor még csak 12 kategóriában.) Idén, március 4 -én kerül sor az eseményre, a Los Angelesi Dolby Színházban, Jimmy Kimmel műsor-vezetése mellett. (Kíváncsian várjuk, a tavalyi botrányok után, dupla érdeklődéssel.)

A fő kérdés: mennyit ér manapság az Oscar? Nos, ha a szobrocskák értékét vesszük alapul, akkor ezek feketepiaci ára 860 ezer és 79 ezer közt jellemző. (De nincs fix, szabott áruk.) Eddig legdrágábban 860 ezerért cserélt gazdát, 2011 -ben egy Oscar szobor, amit eredetileg Orson Welles kapott az Aranypolgárért, 2014 -ben pedig 79 ezerért nyert el valaki egy ilyet egy árverésen. A szobrok előállítási költsége viszont mindössze 500 dollár, hiszen csak kívül fedi egy vékony réteg arany (ami 24 karátos). Egyébként ha valóban tömör színaranyból készülne, akkor is maximum 325 ezer dollárt érne (anyagárban).

Ha más szempontból nézzük: az Oscar-díj hihetetlen mértékben képes megnövelni egy film nézettségét és egy-egy színész gázsija akár 70-80 százalékkal is növekedhet, ha rendelkezik már Oscarral. Egyébként már önmagában a jelölés is nagyon "megdobja" egy színész értékét és már ezen az alapon is kérhet 505 -kal magasabb fizetést egy-egy forgatásáért.

Garancia a minőségre?

És most nézzük: az Oscar díj mennyiben garancia a minőségre? A válasz: sajnos egyre kevésbé! Napjainkban már annyira erős a lobbi, a lefizetés, vagy valamilyen nyomásra történő részrehajlás az Akadémiánál (és az egész amerikai filmiparban), hogy az egyes filmek megítélésénél a legkevésbé éppen a művészeti és valós érték számít. Jól látható ez a 2016 -os Oscar gálánál, melyen a Mad Max - A harag útja összesen 6, azaz HAT (!) díjat zsebelt be (ízléstelenség ide vagy oda). Itt valahol már egyértelműen elveszett az egész komolyan vehetősége, de később, 2017 -ben tovább romlott a helyzet, amikor újra egy értéktelen, elcsépelt közhelyekkel teli, sőt más produkcióktól másolt elemekkel teli alkotás tarolt, mégpedig a Kaliforniai álom (La La Land) szintén 6 db Oscar bezsebelve. Az idei, 2018 -as jelölések sajnos tovább viszik a mélybe a színvonalat, elég a történelem-hamisító, hangeffektekkel "operáló" Dunkirk -re, a horrorfilm "Tűnj el" -re és a teljesen szürreálisan gagyi "Víz érintésére" utalnunk.

A valódi érték kérdése ugyanakkor nem egyformán érvényesül minden kategóriában: a kevésbé profit-orientál és így a lobbi terén kevésbé érintett rövidfilmek és külföldi filmek megítélésénél még fellelhető némi objektivitás, ami már csak azért is jó hír, mert mi magyarok az utóbbi években főleg ezekben a kategóriákban nyertünk arany szobrocskákat: például a Saul fia és Mindenki. Idén Enyedi Ildikó, Testről és lélekről című filmje került a jelölések köz, így lesz kinek szurkolnunk 34 nap múlva.

 

belyegkep2.jpg

***

A bejegyzés trackback címe:

https://filmflash.blog.hu/api/trackback/id/tr2313610383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kontraband 2018.01.28. 15:32:54

Nagyon helytálló észrevételek, teljesen egyetértek. Egyre több a kiakasztó díjazás, olyan filmek számára, melyek teljesen értéktelenek.

Amator 2018.01.30. 16:20:36

A hollywoodi filmek soha nem a művészi értékről, leginkább a pénzről szóltak, hiszen "filmiparról" van szó. Művészi értéket mindig is az európai film, ill. az európai filmfesztiválok képviseltek. Az Oscar díj egy amerikai belterjes díj, ahol sokadik szempont a művészet, egymást jutalmazzák a különböző csoportok. Nem mondom, a nagy számok törvénye miatt néha akad egy-két értékes alkotás is, de egyre kevésbé lehet komolyan venni.
Az meg, hogy a kétséges minőség még tovább süllyed, egyértelmű, ma már azok vannak ivarérett pozícióban Hollywoodban, akik a Jóbarátok, meg a Hangyák a gatyában kétséges színvonalán nőttek fel, tehát esélyük sem volt jó ízlésre szert tenni.

satie · http://321.hu/sas 2018.01.30. 17:49:51

Marketingértéke nagy, filmművészet-történeti szempontból pedig a jelentősége igen csekély, de arra szerencsére ott van Cannes és a társai :)

shit lovag 2018.02.02. 16:22:03

Kár, hogy le se szarta az Index