Oscar-gála 2018 - győztesek és vesztesek [11.]
2018. március 05. írta: Filmflash

Oscar-gála 2018 - győztesek és vesztesek [11.]

Nem nyert sajnos díjat Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről, de a kategória 90 nevezéséből akkor is az első ötbe került, ami óriási eredmény a magyar filmipar számára. A 90. Oscar-gála legnagyobb győztese Gullermo del Toro és különleges dráma-fantasyja A víz érintése lett, némi meglepetést okozva a "Három óriásplakát Ebbing határában" győzelmét váró elemzők és szurkolók számára. A víz érintése megkapta ugyanis a legjobb film és legjobb rendezés díját is, két "mellékkategória" a legjobb filmzene és legjobb látvány mellé. 

oscar.jpg

A 60-as évek elején játszódó történet egy hidegháborús, amerikai katonai támaszponton játszódik, ahol egy furcsa, Amazonas mentén "befogott" kétéltű humanoid lényt őriznek, melyet megszeret és megszöktet a bázis néma takarítónője. Romantikus tündérmese, emberségről és szerelemről, kivételes érzelmi gazdagsággal. Azért a Három óriásplakát sem maradt arany szobrocska nélkül: ez a dráma nyerte el ugyanis a legjobb színésznő és legjobb férfi mellékszereplő díját, amivel az akadémia Frances McDormand és Sam Rockwell fantasztikus játékát jutalmazta. 

A papírforma szerint, elismeréssel illették Gary Oldman "A legsötétebb óra" című filmben nyújtott Churchill alakítását és megkapta a Tűnj el is, a maga szobrocskáját, igaz forgatókönyv kategóriában. A Dunkirk technikai díjakat zsebelhetett be, de ezzel is a legjobb alkotások közé került. Az este "vesztese" lett Steven Spielberg és a Pentagon titkai (amit nagyon fájlalunk, mert tényleg jó kis film), illetve Greta Gerwig és a Lady Bird, melyet nagyon sokan hittek biztos díjazottnak. 

A mi a gála szervezését illeti: Jimmy Kimmel műsorvezetőként idén kicsit visszafogottabb volt, botrányok nem fordultak elő és a fő téma a nők helyzete lett (Frances McDormand fellépése nyomán). És most a díjak részletezése: 

  • Legjobb film: A víz érintése
  • Legjobb rendező: Guillermo del Toro (A víz érintése)
  • Legjobb színész: Gary Oldman (Legsötétebb óra)
  • Legjobb színésznő: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Legjobb női mellékszereplő: Alison Janney (Én, Tonya)
  • Legjobb animációs film: Coco
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Tűnj el! (Jordan Peele)
  • Legjobb adaptált forgatókönyv: Szólíts a neveden (James Ivory)
  • Legjobb idegen nyelvű film: A Fantastic Woman
  • Legjobb filmzene: Alexandre Desplat (A víz érintése)
  • Legjobb betétdal: Coco
  • Legjobb operatőr: Roger Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)
  • Legjobb vágás: Dunkirk
  • Legjobb smink: Legsötétebb óra
  • Legjobb jelmez: Fantomszál
  • Legjobb látványtervezés: A víz érintése
  • Legjobb vizuális effektek: Szárnyas fejvadász 2049
  • Legjobb hangvágás: Dunkirk
  • Legjobb hangkeverés: Dunkirk
  • Legjobb dokumentumfilm: Icarus
  • Legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball
  • Legjobb élőszereplős rövidfilm: The Silent Child
  • Legjobb rövid dokumentumfilm: Heaven Is A Traffic Jam On The 405

A bejegyzés trackback címe:

https://filmflash.blog.hu/api/trackback/id/tr7913715882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrus Rosidus Maximus 2018.06.13. 16:45:34

A víz érintése megdöbbentő, hogy tarolt. A három óriásplakát kicsit jobb, de Oscart az sem ér. Vagy ennyire szegényes a filmkínálat, vagy ennyire nem képesek jól felmérni a valódi értékeket.
süti beállítások módosítása